výhody registrácie

2. Petrov list

Biblia - Sväté písmo

(KAR - Maďarský - Karoli)

2Pt 1, 1-21

1 Simon Péter, Jézus Krisztus szolgája és apostola, azoknak, a kik velünk egyenlõ drága hitet nyertek a mi Istenünknek és megtartónknak Jézus Krisztusnak igazságában: 2 Kegyelem és békesség adassék néktek bõségesen az Istennek és Jézusnak a mi Urunknak megismerésében. 3 Mivelhogy az õ isteni ereje mindennel megajándékozott minket, a mi az életre és kegyességre való, Annak megismerése által, a ki minket a saját dicsõségével és hatalmával elhívott; 4 A melyek által igen nagy és becses ígéretekkel ajándékozott meg bennünket; hogy azok által isteni természet részeseivé legyetek, kikerülvén a romlottságot, a mely a kívánságban van e világon. 5 Ugyanerre pedig teljes igyekezetet is fordítván, a ti hitetek mellé ragasszatok jó cselekedetet, a jó cselekedet mellé tudományt, 6 A tudomány mellé pedig mértékletességet, a mértékletesség mellé pedig tûrést, a tûrés mellé pedig kegyességet, 7 A kegyesség mellé pedig atyafiakhoz való hajlandóságot, az atyafiakhoz való hajlandóság mellé pedig szeretetet. 8 Mert ha ezek megvannak és gyarapodnak bennetek, nem tesznek titeket hivalkodókká, sem gyümölcstelenekké a mi Urunk Jézus Krisztus megismerésére nézve. 9 Mert a kiben ezek nincsenek meg, az vak, rövidlátó, elfelejtkezvén a régi bûneibõl való megtisztulásáról. 10 Annakokáért, atyámfiai, igyekezzetek inkább a ti elhívatástokat és kiválasztatásotokat erõssé tenni; mert ha ezeket cselekszitek, nem ütköztök meg soha. 11 Mert ekképen gazdagon adatik majd néktek a mi Urunknak és megtartónknak, a Jézus Krisztusnak örök országába való bemenetel. 12 Annakokáért nem mulasztom el, hogy mindenkor emlékeztesselek titeket ezekre, hogy tudjátok [ezeket], és erõsek vagytok a jelenvaló igazságban. 13 Méltónak vélem pedig, a míg ebben a sátorban vagyok, hogy emlékeztetés által ébresztgesselek titeket; 14 Mint a ki tudom, hogy hamar leteszem sátoromat, a miképen a mi Urunk Jézus Krisztus is megjelentette nékem. 15 De igyekezni fogok azon, hogy ti az én halálom után is mindenkor megemlékezhessetek ezekrõl. 16 Mert nem mesterkélt meséket követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és eljövetelét; hanem mint a kik szemlélõi voltunk az õ nagyságának. 17 Mert a mikor az Atya Istentõl azt a tisztességet és dicsõséget nyerte, hogy hozzá a felséges dicsõség ilyen szózata jutott: Ez az én szeretett Fiam, a kiben én gyönyörködöm: 18 Ezt az égbõl jövõ szózatot mi hallottuk, együtt lévén vele a szent hegyen. 19 És igen biztos nálunk a prófétai beszéd [is], a melyre jól teszitek, ha figyelmeztek, mint sötét helyen világító szövétnekre, míg nappal virrad, és hajnalcsillag kél fel szívetekben; 20 Tudván elõször azt, hogy az írásban egy prófétai szó sem támad saját magyarázatból. 21 Mert sohasem ember akaratából származott a prófétai szó; hanem a Szent Lélektõl indíttatva szólottak az Istennek szent emberei.

2Pt 1, 1-21





Verš 2
Kegyelem és békesség adassék néktek bõségesen az Istennek és Jézusnak a mi Urunknak megismerésében.
Rim 1:7 - Mindeneknek, a kik Rómában vagytok, Isten szerelmeseinek, hivatalos szenteknek: Kegyelem néktek és békesség Istentõl, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.
1Pt 1:2 - A kik ki vannak választva az Atya Isten eleve rendelése szerint, a Lélek megszentelésében, engedelmességre és Jézus Krisztus vérével való meghintésre: kegyelem és békesség adassék néktek bõségesen.
1Pt 1:2 - A kik ki vannak választva az Atya Isten eleve rendelése szerint, a Lélek megszentelésében, engedelmességre és Jézus Krisztus vérével való meghintésre: kegyelem és békesség adassék néktek bõségesen.
Júd 1:2 - Irgalmasság, békesség és szeretet adassék néktek bõségesen.
Jn 17:3 - Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és a kit elküldtél, a Jézus Krisztust.

Verš 4
A melyek által igen nagy és becses ígéretekkel ajándékozott meg bennünket; hogy azok által isteni természet részeseivé legyetek, kikerülvén a romlottságot, a mely a kívánságban van e világon.
Iz 56:5 - Adok nékik házamban és falaimon belül helyet, és oly nevet, a mely jobb, mint a fiakban és lányokban [élõ név;] örök nevet adok nékik, a mely soha el nem vész;
Jn 1:12 - Valakik pedig befogadák õt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, a kik az õ nevében hisznek;
Rim 8:15 - Mert nem kaptatok szolgaság lelkét ismét a félelemre, hanem a fiúságnak Lelkét kaptátok, a ki által kiáltjuk: Abbá, Atyám!
Gal 3:26 - Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által.

Verš 8
Mert ha ezek megvannak és gyarapodnak bennetek, nem tesznek titeket hivalkodókká, sem gyümölcstelenekké a mi Urunk Jézus Krisztus megismerésére nézve.
Tít 3:14 - Tanulják meg pedig a mieink is, hogy jó cselekedetekkel járjanak elõl a szükséges hasznokra, hogy ne legyenek gyümölcstelenek.

Verš 9
Mert a kiben ezek nincsenek meg, az vak, rövidlátó, elfelejtkezvén a régi bûneibõl való megtisztulásáról.
Iz 59:10 - Tapogatjuk, mint vakok a falat, és tapogatunk, mint a kiknek szemök nincs, megütközünk délben, mint alkonyatkor, és olyanok vagyunk, mint a halottak az egészségesek közt.
Sof 1:17 - És megszorongatom az embereket és járnak, mint a vakok, mert vétkeztek az Úr ellen, és kiontatik vérök, mint a por, és testök, mint szemét.

Verš 13
Méltónak vélem pedig, a míg ebben a sátorban vagyok, hogy emlékeztetés által ébresztgesselek titeket;
2Pt 3:1 - Ez immár második levélírásom néktek, szeretteim, amelylyel a ti tiszta gondolkozástokat emlékeztetés által serkentgetem;

Verš 14
Mint a ki tudom, hogy hamar leteszem sátoromat, a miképen a mi Urunk Jézus Krisztus is megjelentette nékem.
2Tim 4:6 - Mert én immár megáldoztatom, és az én elköltözésem ideje beállott.
Jn 21:18 - Bizony, bizony mondom néked, a mikor ifjabb valál, felövezéd magadat, és oda mégy vala, a hova akarád; mikor pedig megöregszel, kinyújtod a te kezedet és más övez fel téged, és oda visz, a hová nem akarod.

Verš 16
Mert nem mesterkélt meséket követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és eljövetelét; hanem mint a kik szemlélõi voltunk az õ nagyságának.
1Kor 1:17 - Mert nem azért küldött engem a Krisztus, hogy kereszteljek, hanem hogy az evangyéliomot hirdessem; de nem szólásban való bölcseséggel, hogy a Krisztus keresztje hiábavaló ne legyen.
1Kor 2:1 - Én is, mikor hozzátok mentem, atyámfiai, nem mentem, hogy nagy ékesszólással, avagy bölcseséggel hirdessem néktek az Isten bizonyságtételét.
1Kor 2:4 - És az én beszédem és az én prédikálásom nem emberi bölcseségnek hitetõ beszédiben állott, hanem léleknek és erõnek megmutatásában:
1Kor 4:20 - Mert nem beszédben áll az Istennek országa, hanem erõben.
Mt 17:1 - És hat nap mulva magához vevé Jézus Pétert, Jakabot és ennek testvérét Jánost, és felvivé õket magokban egy magas hegyre.
Jn 1:14 - És az Íge testté lett és lakozék mi közöttünk (és láttuk az õ dicsõségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsõségét), a ki teljes vala kegyelemmel és igazsággal.
1Jn 1:1 - A mi kezdettõl fogva vala, a mit hallottunk, a mit szemeinkkel láttunk , a mit szemléltünk, és kezeinkkel illettünk, az életnek Ígéjérõl.

Verš 17
Mert a mikor az Atya Istentõl azt a tisztességet és dicsõséget nyerte, hogy hozzá a felséges dicsõség ilyen szózata jutott: Ez az én szeretett Fiam, a kiben én gyönyörködöm:
Mt 3:17 - És ímé egy égi hang ezt mondja vala: Ez amaz én szerelmes fiam, a kiben én gyönyörködöm.
Mt 17:5 - Mikor õ még beszél vala, ímé, fényes felhõ borítá be õket; és ímé szózat lõn a felhõbõl, mondván: Ez az én szerelmes Fiam, a kiben én gyönyörködöm: õt hallgassátok.
Mk 1:11 - És szózat lõn az égbõl: Te vagy az én szerelmes fiam, a kiben én gyönyörködöm.
Mk 9:7 - És felhõ támada, mely õket befogá, és a felhõbõl szózat jöve, mondván: Ez az én szerelmes Fiam; õt hallgassátok.
Lk 3:22 - És leszálla õ reá a Szent Lélek testi ábrázatban mint egy galamb, és szózat lõn mennybõl, ezt mondván: Te vagy amaz én szerelmes Fiam, te benned gyönyörködöm!
Lk 9:35 - És szózat lõn a felhõbõl, mondván: Ez amaz én szerelmes Fiam, õt hallgassátok.
Kol 1:13 - A ki megszabadított minket a sötétség hatalmából, és általvitt az Õ szerelmes Fiának országába;

Verš 19
És igen biztos nálunk a prófétai beszéd [is], a melyre jól teszitek, ha figyelmeztek, mint sötét helyen világító szövétnekre, míg nappal virrad, és hajnalcsillag kél fel szívetekben;
2Kor 4:6 - Mert az Isten, a ki szólt: setétségbõl világosság ragyogjon, õ gyújtott világosságot a mi szívünkben az Isten dicsõsége ismeretének a Jézus Krisztus arczán való világoltatása végett.
Zjv 22:16 - Én Jézus küldöttem az én angyalomat, hogy ezekrõl bizonyságot tegyen néktek a gyülekezetekben. Én vagyok Dávidnak ama gyökere és ága: ama fényes és hajnali csillag.

Verš 21
Mert sohasem ember akaratából származott a prófétai szó; hanem a Szent Lélektõl indíttatva szólottak az Istennek szent emberei.
2Tim 3:16 - A teljes írás Istentõl ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre,

2Pt 1,1 - "V spravodlivosti", t. j. skrze milosť vykupiteľského Kristovho diela, ktorým on, nanajvýš spravodlivý, zadosťučinil božskej spravodlivosti za hriechy celého ľudstva a umožnil, aby sme dosiahli vnútorné ospravedlnenie.

2Pt 1,4 - Vtelený Boží Syn sa stal účastným na našej ľudskej prirodzenosti. Jeho spasiteľskými zásluhami sa zasa my stávame "účastnými na Božej prirodzenosti". Tento výraz je jediný v celom Svätom písme. Svätopisec ním chce vyjadriť plnosť nášho života v Kristovi; skrze neho a v ňom nám Boh dáva účasť na svojom živote.

2Pt 1,5-11 - Opravdivé poznanie viery je živé, činorodé. Prejavuje sa neprestajným pokrokom v čnostiach a dobrými skutkami, ktoré sú nám zárukou Božej milosti a lásky.

2Pt 1,13 - "V tomto stánku," t. j. v stánku tela. Je to symbol dočasného života. Obraz je vzatý zo života kočovníkov, ktorí sa len krátko zdržujú na niektorom mieste. Porov. 2 Kor 5, 1 n.

2Pt 1,14 - Autor listu naráža na svoj blízky odchod z tohto sveta.

2Pt 1,15 - Svätopisec akiste narážka na tento svoj list, ktorý zhŕňa celé jeho učenie.

2Pt 1,16-18 - Peter a ostatní apoštoli učia veriacich to, čo na vlastné oči videli a na vlastné uši počuli (porov. Jn 1, 14; 1 Jn 1, 1–3). Takto môžu svedčiť aj o slávnom príchode Krista na konci sveta. Ukážku Božej veleby už vopred zažili, keď sa Ježiš premenil na vrchu Tábor pred očami Petra, Jakuba a Jána (Mt 17, 1–13; Mk 9, 1–8; Lk 9, 28–36).

2Pt 1,19 - Okrem apoštolského slova, založeného na videní Božej veleby v Kristovi, máme aj slovo prorocké, čiže starozákonné proroctvo, ktoré je pre nás kresťanov "pevnejšie", ako bolo pre starozákonný ľud, pretože veľká časť proroctiev sa už splnila na Kristovi a na kresťanstve, a tak toto splnenie je pevným dôkazom, že prorocké slovo je pravé a že sa splní aj tá časť, ktorá sa týka slávneho Kristovho príchodu.

2Pt 1,20-21 - Výroky prorokov a Sväté písmo vôbec nie sú obyčajnou ľudskou rečou, ale Božím slovom, lebo proroci a svätopisci hovorili a písali z vnuknutia Ducha Svätého. Z toho plynie dôležitá zásada pri čítaní a vysvetľovaní Písma: slová Písma si nesmie hocikto samovoľne vykladať a vykrúcať, ale musí hľadať v nich to, čo nám nimi sám Boh chcel zjaviť. A tu nemôže rozhodovať mienka jednotlivca, ale učenie Cirkvi, lebo jedine jej Boh zveril poklad svojich právd. Svätopisec tu má na mysli bludárov, ktorí si začali po svojom vykladať Sväté písmo.