výhody registrácie

2. list Solúnčanom

Biblia - Sväté písmo

(KAR - Maďarský - Karoli)

2Sol 2, 1-17

1 Kérünk pedig titeket, atyámfiai, a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére és a mi õ hozzá leendõ egybegyûlésünkre nézve, 2 Hogy ne tántoríttassatok el egyhamar a ti értelmetektõl, se ne háboríttassatok meg, se lélek által, se beszéd által, se nékünk [tulajdonított ]levél által, mintha itt volna már a Krisztusnak ama napja. 3 Ne csaljon meg titeket senki semmiképen. Mert nem [jön az el addig,] mígnem bekövetkezik elébb a szakadás, és megjelenik a bûn embere, a veszedelemnek fia, 4 A ki ellene veti és fölébe emeli magát mindannak, a mi Istennek vagy istentiszteletre méltónak mondatik, annyira, hogy maga ül be mint Isten az Isten templomába, Isten gyanánt mutogatván magát. 5 Nem emlékeztek-é, hogy megmondtam néktek ezeket, a mikor még ti nálatok valék? 6 És most tudjátok, mi tartja vissza, a miért [csak] a maga idejében fog az megjelenni. 7 Mûködik ugyan már a törvényszegés titkos [bûne:] csakhogy annak, a ki [azt] még most visszatartja, félre kell az útból tolatnia. 8 És akkor fog megjelenni a törvénytaposó, a kit megemészt az Úr az õ szájának lehelletével, és megsemmisít az õ megjelenésének feltûnésével; 9 A kinek eljövetele a Sátán ereje által van, a hazugságnak minden hatalmával, jeleivel és csodáival, 10 És a gonoszságnak minden csalárdságával azok között, a kik elvesznek; mivelhogy nem fogadták be az igazságnak szeretetét az õ idvességökre. 11 És azért bocsátja reájok Isten a tévelygés erejét, hogy higyjenek a hazugságnak; 12 Hogy kárhoztattassanak mindazok, a kik nem hittek az igazságnak, hanem gyönyörködtek az igazságtalanságban. 13 Mi pedig mindenkor hálaadással tartozunk az Istennek ti érettetek atyámfiai, a kiket szeret az Úr, hogy kezdettõl fogva kiválasztott titeket Isten az üdvösségre, a Lélek szentelésében és az igazság hitében; 14 A mire elhívott titeket a mi evangyéliomunk által, a mi Urunk Jézus Krisztus dicsõségének elvételére. 15 Miért is atyámfiai, legyetek állhatatosak és tartsátok meg a tudományt, a melyre akár beszédünk, akár levelünk által taníttattatok. 16 Maga pedig a mi Urunk Jézus Krisztus, és az Isten a mi Atyánk, a ki szeretett minket és kegyelmébõl örök vígasztalással és jó reménységgel ajándékozott meg, 17 Vígasztalja meg a ti szíveteket, és erõsítsen meg titeket minden tudományban és jó cselekedetben.

2Sol 2, 1-17





Verš 2
Hogy ne tántoríttassatok el egyhamar a ti értelmetektõl, se ne háboríttassatok meg, se lélek által, se beszéd által, se nékünk [tulajdonított ]levél által, mintha itt volna már a Krisztusnak ama napja.
Jer 29:8 - Mert ezt mondja a Seregek Ura, Izráel Istene: Ne hitessenek el titeket a ti prófétáitok, a kik közöttetek vannak, se a ti jövendõmondóitok, és ne figyelmezzetek a ti álmaitokra, a melyeket álmodoztok.
Mt 24:4 - És Jézus felelvén, monda nékik: Meglássátok, hogy valaki el ne hitessen titeket,
Ef 5:6 - Senki titeket meg ne csaljon üres beszédekkel; mert ezekért jõ az Isten haragja a hitetlenség fiaira.
Kol 2:18 - Senki tõletek a pálmát el ne vegye, kedvét találván alázatoskodásban és az angyalok tisztelésében, a melyeket nem látott, olyakat tudakozván, ok nélkül felfuvalkodván az õ testének értelmével.
1Jn 4:1 - Szeretteim, ne higyjetek minden léleknek, hanem próbáljátok meg a lelkeket, ha Istentõl vannak-é; mert sok hamis próféta jött ki a világba.

Verš 3
Ne csaljon meg titeket senki semmiképen. Mert nem [jön az el addig,] mígnem bekövetkezik elébb a szakadás, és megjelenik a bûn embere, a veszedelemnek fia,
Mt 24:23 - Ha valaki ezt mondja akkor néktek: Ímé, itt a Krisztus, vagy amott; ne higyjétek.
1Tim 4:1 - A Lélek pedig nyilván mondja, hogy az utolsó idõben némelyek elszakadnak a hittõl, hitetõ lelkekre és gonosz lelkek tanításaira figyelmezvén.
1Jn 2:18 - Fiacskáim, itt az utolsó óra; és a mint hallottátok, hogy az antikrisztus eljõ, így most sok antikrisztus támadt; a honnan tudjuk, hogy itt az utolsó óra.

Verš 4
A ki ellene veti és fölébe emeli magát mindannak, a mi Istennek vagy istentiszteletre méltónak mondatik, annyira, hogy maga ül be mint Isten az Isten templomába, Isten gyanánt mutogatván magát.
Dan 11:36 - És a király a maga tetszése szerint cselekszik és felfuvalkodik és felmagasztalja magát minden isten felett, és az istenek Istene ellen is vakmerõn szól, és szerencsés lesz, mígnem betelik a harag; mert a mi elhatároztatott, az végre [is] hajtatik.

Verš 8
És akkor fog megjelenni a törvénytaposó, a kit megemészt az Úr az õ szájának lehelletével, és megsemmisít az õ megjelenésének feltûnésével;
Jób 4:9 - Az Istennek lehelletétõl elvesznek, az õ haragjának szelétõl elpusztulnak.
Iz 11:4 - Igazságban ítéli a gyöngéket, és tökéletességben bíráskodik a föld szegényei felett; megveri a földet szájának vesszejével, és ajkai lehével megöli a hitetlent.

Verš 9
A kinek eljövetele a Sátán ereje által van, a hazugságnak minden hatalmával, jeleivel és csodáival,
Jn 8:41 - Ti a ti atyátok dolgait cselekszitek. Mondának azért néki: Mi nem paráznaságból születtünk; egy atyánk van, az Isten.
2Kor 4:4 - A kikben e világ Istene megvakította a hitetlenek elméit, hogy ne lássák a Krisztus dicsõséges evangyéliomának világosságát, a ki az Isten képe.
Ef 2:2 - Melyekben jártatok egykor e világ folyása szerint, a levegõbeli hatalmasság fejedelme szerint, ama lélek szerint, mely most az engedetlenség fiaiban munkálkodik;
Dt 13:1 - Mikor te közötted jövendõmondó, vagy álomlátó támad és jelt vagy csodát ád néked;
Zjv 13:13 - És nagy jeleket tesz, annyira, hogy tüzet is hoz alá az égbõl a földre, az emberek láttára.

Verš 10
És a gonoszságnak minden csalárdságával azok között, a kik elvesznek; mivelhogy nem fogadták be az igazságnak szeretetét az õ idvességökre.
2Kor 2:15 - Mert Krisztus jó illatja vagyunk Istennek, mind az üdvözülõk, mind az elkárhozók között;
2Kor 4:3 - Ha mégis leplezett a mi evangyéliomunk, azoknak leplezett, a kik elvesznek:

Verš 11
És azért bocsátja reájok Isten a tévelygés erejét, hogy higyjenek a hazugságnak;
Rim 1:24 - Annakokáért adta is õket az Isten szívök kivánságaiban tisztátalanságra, hogy egymás testét megszeplõsítsék;
1Tim 4:1 - A Lélek pedig nyilván mondja, hogy az utolsó idõben némelyek elszakadnak a hittõl, hitetõ lelkekre és gonosz lelkek tanításaira figyelmezvén.

Verš 15
Miért is atyámfiai, legyetek állhatatosak és tartsátok meg a tudományt, a melyre akár beszédünk, akár levelünk által taníttattatok.
2Sol 3:6 - A mi Urunk Jézus Krisztus nevében pedig, rendeljük néktek, atyámfiai, hogy vonjátok el magatokat minden atyafitól, a ki rendetlenül él, és nem ama utasítás szerint, a melyet mi tõlünk kapott.

Verš 17
Vígasztalja meg a ti szíveteket, és erõsítsen meg titeket minden tudományban és jó cselekedetben.
1Sol 3:13 - Hogy erõsekké tegye a ti szíveteket, feddhetetlenekké a szentségben, a mi Istenünk és Atyánk elõtt, a mikor eljõ a mi Urunk Jézus Krisztus minden õ szenteivel egyetemben.

2Sol 2,2 - Zdá sa, že niektorí zle pochopili Pavlovo učenie o Kristovom druhom príchode a mysleli si, že čoskoro nastane. Preto sa Solúnčania nemajú dať pomýliť ani duchom, čiže zdanlivým prorockým nadchnutím, ani slovom, čiže mylným výkladom Písma, ani dajakým falšovaným listom, akoby Pánov deň bol časovo už blízko.

2Sol 2,3 - Pánovmu dňu bude podľa apokalyptických predstáv predchádzať všeobecný odpad od viery (Lk 18, 8; 1 Tim 4, 1; 2 Tim 3, 1–5; 1 Jn 2, 18; 4,3; 2 Pt 3,3) a zjavenie "človeka neprávosti", čiže Antikrista (porov. 1 Jn 2, 18).

2Sol 2,4 - Porov. Dan 11,36.

2Sol 2,6-7 - Pre nás záhadné tvrdenia. Pavol tu poukazuje na nepretržitú a skrytú činnosť satana a zla vo svete. No jeho verejnému vystúpeniu prekáža pravdepodobne sám Boh ("ten, čo ho zadŕža") a jeho plán spásy ("čo ho zadŕža").

2Sol 2,8 - Porov. Iz 11, 4. Zničenie dychom úst je charakteristickým prvkom židovskej apokalyptiky.

2Sol 2,9 - Satan je otec lži. Porov. Jn 8, 44; 1 Jn 2, 18.

2Sol 2,10 - Porov. 1 Sol 4, 11.

2Sol 2,11 - Pohania považovali prácu iba za zamestnanie otrokov, a preto záhaľka bola bežná. Grécky text tu používa dve slová s tým istým koreňom: ergazoménus a periergazoménus. Slovenský preklad nezachováva túto slovnú hračku, ktorá by sa dala preložiť asi takto: Robia to, že nič užitočné nerobia. Židia si vážili niektoré remeslá a zamestnania, ale určité druhy roboty sa im tiež priečili. Až kresťanstvo prinieslo v tejto veci úplný obrat, plné zhodnotenie a nadprirodzené očistenie a posvätenie práce, i tej najnižšej, ak je čestná a je prostriedkom na osobné zošľachtenie a pomocou blížnemu. Pavol si vlastnými rukami zarábal na chlieb, a tak pôsobil veľmi povzbudzujúco na veriacich (porov. 1 Kor 4, 12; Sk 18, 3; 20, 33 n).

2Sol 2,13 - "Prvotiny" sú prví Solúnčania, čo prijali vieru.

2Sol 2,15 - "Učenie", v gréckej pôvodine "parádosis" – "tradícia". Teda tradícia, čiže ústne podanie sa tiahne životom Cirkvi už od jej počiatku.

2Sol 2,17 - Pavol obyčajne listy diktoval a pravdepodobne preto, aby sa vylúčila možnosť falzifikácie, podpisoval ich vlastnou rukou (porov. 1 Kor 16, 21; Gal 6, 11; Kol 4, 18).