výhody registrácie

1. list Korinťanom

Biblia - Sväté písmo

(KAR - Maďarský - Karoli)

1Kor 12, 1-31

1 A lelki [ajándékokra] nézve pedig nem akarom, atyámfiai, hogy tudatlanok legyetek. 2 Tudjátok, hogy pogányok voltatok, vitetvén, a mint vitettetek, a néma bálványokhoz. 3 Azért tudtotokra adom néktek, hogy senki, a ki Istennek Lelke által szól, nem mondja Jézust átkozottnak; és senki sem mondhatja Úrnak Jézust, hanem csak a Szent Lélek által. 4 A kegyelmi ajándékokban pedig különbség van, de ugyanaz a Lélek. 5 A szolgálatokban is különbség van, de ugyanaz az Úr. 6 És különbség van a cselekedetekben is, de ugyanaz az Isten, a ki cselekszi mindezt mindenkiben. 7 Mindenkinek azonban haszonra adatik a Léleknek kijelentése. 8 Némelyiknek ugyanis bölcseségnek beszéde adatik a Lélek által; másiknak pedig tudománynak beszéde ugyanazon Lélek szerint; 9 Egynek hit ugyanazon Lélek által; másnak pedig gyógyítás ajándékai azon egy Lélek által; 10 Némelyiknek csodatévõ erõknek munkái; némelyiknek meg prófétálás; némelyiknek pedig lelkeknek megítélése; másiknak nyelvek nemei; másnak pedig nyelvek magyarázása; 11 De mindezeket egy és ugyanaz a Lélek cselekszi, osztogatván mindenkinek külön, a mint akarja. 12 Mert a miképen a test egy és sok tagja van, az egy testnek tagjai pedig, noha sokan vannak, mind egy test, azonképen a Krisztus is. 13 Mert hiszen egy Lélek által mi mindnyájan egy testté kereszteltettünk meg, akár zsidók, akár görögök, akár szolgák, akár szabadok; és mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg. 14 Mert a test sem egy tag, hanem sok. 15 Ha ezt mondaná a láb: mivelhogy nem kéz vagyok, nem vagyok a testbõl való; avagy nem a testbõl való-é azért? 16 És ha a fül ezt mondaná: mivelhogy nem vagyok szem, nem vagyok a testbõl való; avagy nem a testbõl való-é azért? 17 Ha az egész test szem, hol a hallás? ha az egész hallás, hol a szaglás? 18 Most pedig az Isten elhelyezte a tagokat a testben egyenként mindeniket, a mint akarta. 19 Ha pedig az egész egy tag volna hol volna a test? 20 Így azonban sok tag [van] ugyan, de egy test. 21 Nem mondhatja pedig a szem a kéznek: Nincs rád szükségem; vagy viszont a fej a lábaknak: Nem kelletek nékem. 22 Sõt sokkal inkább, a melyek a test legerõtelenebb tagjainak látszanak, azok igen szükségesek: 23 És a melyeket a test tisztességtelenebb tagjainak tartunk, azoknak nagyobb tisztességet tulajdonítunk; és a melyek éktelenek bennünk, azok nagyobb ékességben részesülnek; 24 A melyek pedig ékesek bennünk, azoknak nincs erre szükségök. De az Isten szerkeszté egybe a testet, az alábbvalónak nagyobb tisztességet adván, 25 Hogy ne legyen hasonlás a testben, hanem ugyanarról gondoskodjanak egymásért a tagok. 26 És akár szenved egy tag, vele együtt szenvednek a tagok mind; akár tisztességgel illettetik egy tag, vele együtt örülnek a tagok mind. 27 Ti pedig a Krisztus teste vagytok, és tagjai rész szerint. 28 És pedig némelyeket rendelt az Isten az anyaszentegyházban elõször apostolokul, másodszor prófétákul, harmadszor tanítókul; azután csodatévõ erõket, aztán gyógyításnak ajándékait, gyámolokat, kormányokat, nyelvek nemeit. 29 Avagy mindnyájan apostolok-é? Vagy mindnyájan próféták-é? Avagy mindnyájan tanítók-é? Vagy mindnyájan csodatévõ erõk-é? 30 Avagy mindnyájoknak van-é gyógyításra való ajándéka? Vagy mindnyájan szólnak-é nyelveken? Vagy mindnyájan magyaráznak-é? 31 Igyekezzetek pedig a hasznosabb ajándékokra. És ezenfelül még egy kiváltképen való útat mutatok néktek.

1Kor 12, 1-31





Verš 3
Azért tudtotokra adom néktek, hogy senki, a ki Istennek Lelke által szól, nem mondja Jézust átkozottnak; és senki sem mondhatja Úrnak Jézust, hanem csak a Szent Lélek által.
Mk 9:39 - Jézus pedig monda: Ne tiltsátok el õt; mert senki sincs, a ki csodát tesz az én nevemben és mindjárt gonoszul szólhatna felõlem.
Jn 13:13 - Ti engem így hívtok: Mester, és Uram . És jól mondjátok, mert az vagyok.
1Kor 8:6 - Mindazáltal nekünk egy Istenünk van, az Atya, a kitõl [van] a mindenség, mi is õ benne; és egy Urunk, a Jézus Krisztus, a ki által [van] a mindenség, mi is õ általa.

Verš 4
A kegyelmi ajándékokban pedig különbség van, de ugyanaz a Lélek.
Rim 12:6 - Minthogy azért külön-külön ajándékaink vannak a nékünk adott kegyelem szerint, akár írásmagyarázás, a hitnek szabálya szerint [teljesítsük;]
1Pt 4:10 - Kiki amint kegyelmi ajándékot kapott, [úgy] sáfárkodjatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai;

Verš 11
De mindezeket egy és ugyanaz a Lélek cselekszi, osztogatván mindenkinek külön, a mint akarja.
Rim 12:3 - Mert a nékem adott kegyelem által mondom mindenkinek közöttetek, hogy feljebb ne bölcselkedjék, mint a hogy kell bölcselkedni; hanem józanon bölcselkedjék, a mint az Isten adta kinek-kinek a hit mértékét.
Rim 12:6 - Minthogy azért külön-külön ajándékaink vannak a nékünk adott kegyelem szerint, akár írásmagyarázás, a hitnek szabálya szerint [teljesítsük;]
Ef 4:7 - Mindenikünknek pedig adatott a kegyelem a Krisztustól osztott ajándéknak mértéke szerint.
1Kor 7:7 - Mert szeretném, ha minden ember úgy volna, mint én magam is; de kinek kinek tulajdon kegyelmi ajándéka vagyon Istentõl, egynek így, másnak pedig úgy.
2Kor 10:13 - De mi nem dicsekszünk mértéktelenül, hanem ama mérõzsinór mértéke szerint, a melyet Isten adott nékünk mértékül, hogy hozzátok is elérjünk.

Verš 12
Mert a miképen a test egy és sok tagja van, az egy testnek tagjai pedig, noha sokan vannak, mind egy test, azonképen a Krisztus is.
Rim 12:4 - Mert miképen egy testben sok tagunk van, minden tagnak pedig nem ugyanazon cselekedete van:
Ef 4:16 - A kibõl az egész test, szép renddel egyberakatván és egybeszerkesztetvén az [Õ] segedelmének minden kapcsaival, minden egyes tagnak mértéke szerint való munkássággal teljesíti a testnek nevekedését a maga fölépítésére szeretetben.

Verš 13
Mert hiszen egy Lélek által mi mindnyájan egy testté kereszteltettünk meg, akár zsidók, akár görögök, akár szolgák, akár szabadok; és mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg.
Gal 3:28 - Nincs zsidó, sem görög; nincs szolga, sem szabad; nincs férfi, sem nõ; mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban.

Verš 27
Ti pedig a Krisztus teste vagytok, és tagjai rész szerint.
Rim 12:5 - Azonképen sokan egy test vagyunk a Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai [vagyunk.]
Ef 1:23 - Mely az Õ teste, teljessége Õ néki, a ki mindeneket betölt mindenekkel.
Ef 4:12 - A szentek tökéletesbbítése czéljából szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére:
Ef 5:23 - Mert a férj feje a feleségének, mint a Krisztus is feje az egyháznak, és ugyanõ megtartója a testnek.
Kol 1:24 - Most örülök a ti érettetek való szenvedéseimnek, és a magam részérõl betöltöm a mi híja van a Krisztus szenvedéseinek az én testemben az Õ testéért, a mi az egyház;

Verš 28
És pedig némelyeket rendelt az Isten az anyaszentegyházban elõször apostolokul, másodszor prófétákul, harmadszor tanítókul; azután csodatévõ erõket, aztán gyógyításnak ajándékait, gyámolokat, kormányokat, nyelvek nemeit.
Ef 4:11 - És Õ adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangyélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul:
Ef 2:20 - Kik fölépíttettetek az apostoloknak és prófétáknak alapkövén, lévén a szegletkõ maga Jézus Krisztus,